Human-Net Alapítvány

4400 Nyíregyháza, Semmelweis u. 24.

+36306339200

Lépjen kapcsolatba velünk

 

Az életközépi krízis jellege és lefolyása:

Mindannyiunk előbb-utóbb bekövetkező élettapasztalásait Levinson négy életkor-specifikus feladat köré rendezi, ezek: a fiatal-idős polaritás, az építés-rombolás dimenzió, a kapcsolódás-elszigetelődés viszony és a maszkulin-feminin vonás. Az életközépi krízis során ezeket kell elrendezni önmagunkban. A „fiatal-idős” identitás optika váltása szinte spontán, öntudatlanul megy végbe. Akit tizenhét évesen öregnek láttunk, az ma fiatal hozzánk képest. Akkor ifjan merevnek és olykor nevetségesnek láttuk az idős negyveneseket, most stabilnak, érettnek tartjuk. Észleljük, hogy a lépcsőn járás fullaszt, a futás és a cipekedés kimerít, a haj hullik, a test hízik, a memóriánk olykor cserben hagy, lassabban tanulunk, és még folytathatnánk. Szüleink, ha még élnek, lassacskán a gyermekeinkké válnak, gondozásra szorulnak. Csökken az ambíció is, már nem feltétlenül akarunk a ranglétrán fölfelé lépdelni, ugyanaz az erőfeszítés kifejtése is fáraszt. Tudatára ébredünk múlandóságunknak, de felébred a vágyunk az öröklét iránt. A már említett női menopauza megjelenik, a gyerekek kirepülnek, és a szülők kapcsolatát újra kell rendezni az üres fészek árnyékában. A szülőktől öröklött vagyontárgyak behozzák azok elosztását, valamint a kérdést, mit hagyok magam után, mi az, amit birtokolok. Fontossá válik, milyen szellemi értéket hagyunk magunk után, esetlegesen átadva azt egy másik nemzedék képviselőinek, így alkotva maradandót. Megerősödik bennünk szülő szerepünk védelmező, érzelmi töltése, gyermekünk sorsát aggódó segítséggel próbáljuk kedvezően rendezni, amelyeket ők aztán gyakorta elutasítanak vagy sokallnak. Ilyenkor jut eszünkbe, hogy hozzájárulhatnánk karitatív létesítmények, iskolák, alapítványok támogatásához, hiszen ezek a létesítmények túlélik biológiai létezésünket. Észrevétlenül formálódik tapasztaltabb önmagunk. Az építés- rombolás összefüggésében növekszik érzékenységünk - a már eddigiekben is tapasztalt, de jelentőségében még nem tolakodó - destrukcióra nézve. A pusztítás, értelmetlen háborúk, terrorizmus, gyilkosság, kriminalitás puszta látványa is (pl: tévében), vagy akár ezeknek a híre is megviselő, de még inkább növekszik az érzékenység az emberi önbecsülésre, megalázásra, csalódás–okozásra, értelmetlen támadásra vonatkozóan. Szembesülünk korábbi énünk másokat megbántó tetteivel és növekszik a bűntudatunk, szégyenérzetünk ezek miatt. Mindezekből aztán másokat segítő erőket szabadítunk fel, törekszünk a megbocsátás elérésére. A kapcsolódás-elszigetelődés polaritásában a saját belső pszichikai valóságunk felé fordulás erősödése tapasztalható. Fontosabbá válnak az emberek, a belső életünk intenzívebb, a család, gyermekek iránti kötődés hangsúlyosabb lesz, ugyanakkor a magány egyre riasztóbbá és kerülendő helyzetté válik. Ijesztő a betegség okozta a fenyegetés, az esetleges kórházba való kerülés ténye, de önfeledten feloldódunk a szeretteinkkel való együttlét alkalmával. A párkapcsolat kedvező esetben bensőségesedik, de a krízispotenciált bizonyítja az is, hogy ez idő tájt a férfi-nő kapcsolat, házasság zátonyra futhat. Az öregedési pánik betörése kirobbanthatja a kapcsolati válságot. A maszkulin-feminin vonásaink megváltozása kapcsán meg kell jegyezni a hormonális változást, amely lezajlik a női és a férfi testben egyaránt. Ez a nőknél szembetűnőbb (szőr növekedése különböző helyeken), a férfiaknál diszkrétebb változásokat okoz (feminin vonások felbukkanása), de vegetatív zavarok, érzelmi feszültségfokozódás, indulatkezelési változások mindkét nemnél előfordulnak. Újra kell magunkban definiálni, mit is jelent nőnek, illetve férfinak lenni. Ebben az időszakban a férfiak, akikben az autonómia szükséglet erőteljesebb, mint a kötődésvágy, versengő- „nyomuló” attitűdjükben lanyhulnak. Észrevéve teljesítőképességük korlátait, inkább a lassulás mellett döntenek, a kényelmet és a hobbikat preferálják. A nők számára pozitív, hogy a férfiak érzelmi életében kedvező változások következnek be, introvertáltabbá válnak, a kapcsolat, szeretet, érzelmi élet fontossága megnő. A párkapcsolatban, családi életben, barátságban egyaránt érzelmesebben reagálnak. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy megérinthetőbbek külső érzelmi vonzás hatásával. Női oldalon a biológiai és szociális szerepbeli változások (klimax, üres fészek, családi helyzet) a maszkulin tendenciák erősödését eredményezhetik. Az amerikai kultúrában a karrierépítés, „új egzisztencia” teremtés gyakori jelenség, az extrovertálódó élet azonban bármiféle új kezdésre lehetőséget kínál (tanulás, politizálás, hobbik keresése, aktivitás fokozása). A nagymama-szerep kedvező keretet kínál a családépítő aktivitásra, ha lehetséges erre irányt venni. A potenciális változások a nemiségben arra is alapot adnak, hogy az életet újraértékelve mindkét nem oldaláról újrakezdési, vagy az eddigiek megváltoztatására irányuló vágyak ébredjenek. Férfiaknál gyakori a „kapuzárási pánik” amely „az új élet”, új szerelem keresésére ösztönözheti őket. A női maszkulinizálódás jellegzetesen „negatív szerepe” az anyós képzetben testesül meg. Az agresszív parancsoló nehezen összeférhető személyiség vonásait sűríti ez a szerep. A férfi feminizálódás, pedig a „kappanhájként” említett férfi elpuhulásban, a kövérebbé, lágyabbá válásban kap szelíden negatív megjelölést a köznyelvben.

Bábolnai Péter


Felhasznált irodalom:
Bagdy Emőke: „Az emberélet útjának felén” Az életközépi krízis: átélések tévutak kiutak In: Pető Katalin szerkesztette: Életciklusok  A Magyar Pszichoanalitikus társaság 2004. évi konferenciája Animula kiadó 2005 Budapest

{jcomments on}

 

Az életközépi krízis:

A midlife crisis jelenségét Jacques Eliott nevezte meg először 1965-ben. Pszichoanalitikus tanulmánya (A halál és az életközépi krízis) felnőtt férfiaknál tapasztalt válságról számol be, amely Érosz és Thanatosz konfliktusaként születik meg az egyénben, amikor saját életének végességével szembesül, megérintve őt valamely módon a személyes vég elkerülhetetlen közeledése. Jacques e folyamatot a halálfélelem „halálig tartó” meglétében, ennek tudatában, mint potenciális depressziogén feszültséget értelmezi, és a halálfenyegetés belépésétől számítja az életközépi krízist. Férfiaknál 3-10, nőknél 2-5 évig tarthat az életközépi krízis állapot. Kiterjedhet az élet bármely területére: munka, párkapcsolat, szülő halála, testi változások, stb. - részletesen később.
Jungnál csak egyetlen olyan fejlődési jelenség van, amelyet életkorhoz köt, ez az életközépi válság. Azt tapasztalta ugyanis, hogy az emberek többsége miután túljut élete delelőjén, válságba jut: pályaelhagyások, válások, súlyos emberi, és lelki konfliktusok jelzik ennek a szakasznak a kritikus voltát. Jung ezt a jelenséget a következő képpel magyarázta. Az emberi utat úgy kell elképzelnünk, mint a Nap pályáját: a felkelő Nap, ahogy emelkedik fölfelé, egyre nagyobb területet világít meg sugaraival. Ahogy a Nap egyre nagyobb külső területet áraszt el fényével, úgy lesz az embernek is egyre világosabb és gazdagabb a tudata azon keresztül, amit birtokba vett. Ereje egyre nő, de valójában nincs tudatában annak, mikor is ér el a zenitre. Amikor azonban a zenitet elhagyja, sugarai gyengülnek és már nem kifelé, hanem befelé világít. Ezt a korszakot nem volna szabad hanyatlásként átélni, hanem át kellene váltani a korábbi kifelé terjeszkedés ellentétére, a befelé terjeszkedésre. Negyven éves kor körül az embernek fel kellene ismerni, hogy már más az életfeladata, mint korábban. Jung szerint az élet második felében az lenne az ember dolga, hogy belső kincseivel foglalkozzon, kincseit vegye birtokba és így haladjon az ellentétek elfogadását és meghaladását lehetővé tevő „bölcsesség” felé. A hagyományos társadalmak többségében könnyebb volt elfogadni az öregedésnek ezt az életfeladatát, mert az öregek ott a „bölcs” szerepét kapták, és ha ezzel élni tudtak, tisztelet övezte őket. Mai „modern” korunkban azonban csak a világ fejlődésében gondolkodunk, ahol az örök fiatalság tűnik értéknek és elhanyagoljuk a lelki fejlődés öregkori lehetőségeit. Az egyik hiba, ha úgy akarunk fiatalok maradni, hogy a saját fiatalságunk emlékeit és értékeit próbáljuk görcsösen továbbvinni: ez merevséghez, „megkövültséghez”, korlátoltsághoz vezet. A másik hibás út, amikor öregen az új generációt utánozva, fiatalnak akarunk „látszani”. Mindkét megoldás természetellenes, ezért lelki természetünk fellázad, és krízisbe sodor bennünket. Ez az életközépi válság üzenete.
Az életközépi krízis az érett felnőttkor válságos szakasza. Nem jelent ellentmondást az érettség és az addigi értékek megkérdőjelezése, viszonylagossá válása. Amikor úgy érezzük, sok mindent elértünk, hirtelen rádöbbenünk, hogy ez egy az egyben magában rejti azt is, hogy utunk kezd a tágas dombtetőről lefelé kanyarogni. A biológiai változások, testünk öregedése még sokáig észrevétlen is maradhat, de a sokszor erőn felüli teljesítmény hajszolása, mind a munka, mind a személyes kapcsolatok terén jelzi, hogy a személy önmaga, saját sorsa elől menekül. Ha ezt sikerül felismerni és más keretek közé helyezni az életét, új fontossági sorrendet kimunkálni, akkor át tudja magát küzdeni a depresszión, hangulati instabilitáson, elkeseredettségen. Ilyenkor kell szembesülni az „örök ifjúság” mítoszának szertefoszlásával, azzal, hogy ez nekünk sem sikerülhet. Csak ha el tudjuk fogadni életünk végességét, akkor szerethetünk, dolgozhatunk, adhatunk, és kaphatunk az elkövetkező évtizedekben kiegyensúlyozottan bizakodva, derűsen.

Ami az „életközépre” vonatkozó életkori terjedelmet illeti, Mc Gill a 40-60 éves kort, Hunt a 35-45-ig terjedőt, Neugarten pedig a 35-55 éves kort definiálja középkorúságnak. A legelfogadottabb Levinson”életciklus” modelljének a szakaszolása, amelyben az egyes fázisokkal árnyalatos megközelítésben foglalkozik. Levinson modellje szerint a 25-45 év közötti időszak a korai felnőttkor, melynek 25-33 éves korig kezdeti szakaszával, 33-45-ig letelepedő, stabilizációs szakaszával számolhatunk. A 45-60 éves kor az életközép, avagy középső felnőttkor, melyet a késői, „öreg felnőttkor” (60-85év) követ és zár le. Az életközépi krízist, annak realitását, lehetségességét, sőt szükségszerűségét elfogadó szerzők leginkább a levinsoni periódusban gondolkodnak az életközépről, annak kríziséről is. (45-60 év)
A fentebb már említett Levinsoni szakaszolásban az életközépi krízis szempontjából különösen fontos érett felnőttkor 45-60 éves kor közé esik. Nyitánya az életközépbe toppanás és az azon való áthaladás. A negyvenes éveiben, ereje teljében lévő érett felnőtt a létezés minden addigi eredményét, élet-és önismeretbe ágyazottan szemlélheti, élheti át. Elérünk mindannyian a csúcsra (klimax-női sorshoz kötött fogalom, eredetileg az életcsúcspontot jelöli) ahonnan már főleg női szempontból) magasabbra nem tarthatunk, az életút lefelé halad tovább, viszont az életpanoráma tágas és szabad, a felfelé haladás erőfeszítéseit, szorongásait az „elért csúcs látványa” az „eredmények kézzel foghatósága”, feloldja, megszelídíti.

Felhasznált irodalom:
Bagdy Emőke: „Az emberélet útjának felén” Az életközépi krízis: átélések tévutak kiutak In: Pető Katalin szerkesztette: Életciklusok  A Magyar Pszichoanalitikus társaság 2004. évi konferenciája Animula kiadó 2005 Budapest
Frenkl Sylvia – Rajnik Mária Életesemények a fejlődéslélektan tükrében Párbeszéd Alapítvány 2007
V. Komlósi Annamária: A személyiség értelmezései In: Oláh Attila, Bugán Antal Fejezetek a pszichológia alapterületeiből ELTE Eötvös kiadó 2001


{jcomments on}

Napjainkra minden második házasság válással végződik. Számtalanszor látunk olyat a környezetünkben, hogy évtizedeken át jól működő házasságok hirtelen véget érnek. Kívülről csak azt tapasztaljuk, hogy mindez furcsán hat, hiszen a házas feleknek most lett volna igazán idejük egymásra, mikor már gyerekeik adott esetben kirepültek, vagy ha már úgymond sínen van az életük és valamilyen felsőoktatási intézményben járják saját útjukat. Esetleg már párjukkal élnek közös háztartásban távol a szülői háztól. A házas felek ekkor szülői szerepből újra férfivá és nővé válhatnak egymás mellett, azonban nagyon gyakran erre a „visszaváltozásra” már nem kerül sor. Ha az okokat akarjuk megtalálni, akkor talán helyes, ha azokat a házasságban élő felek életútjában, illetve az élet szükségszerű szakaszaihoz való alkalmazkodásban keressük. Ugyanis mint ahogyan gyermeke születését, annak felnövését, a családi fészekből való kirepülését is máshogy éli meg férfi és nő.

Bejegyzés sorozatomban olvashatnak:
-    a család életszakaszairól, és az azt megélő egyén kríziseiről általánosságban
-    ezt követően közelebbről szemügyre vesszük az életközépi krízis jelenségét
-    majd annak jellegét és lefolyását
-    végül a megoldási kísérleteit, illetve a talpra állás, a hogyan tovább kérdéskörét.

A Hill-féle modell nyolc szakaszt különít el a család életútján:
1.    az újonnan házasodott pár családja;
2.    a csecsemős család;
3.    a kisgyermekes család;
4.    az iskoláskorú gyermekes család;
5.    a serdülőkorú gyermekes család;
6.    a felnövekedett gyermeket kibocsátó család;
7.    a magukra maradt, még aktív szülők családja és
8.    az inaktív öreg házaspár családja.
Ezek a család úgynevezett normatív, a fejlődéssel optimális esetben jelentkező életszakaszai, mely a családot alkotó tagok esetében kisebb-nagyobb krízissel jár, hiszen újra kell értelmezniük saját szerepüket.

A krízisről általában:

A krízis szó görögül döntést, fordulatot jelent. A válsághelyzet vagy krízis valamilyen külső hatások által kiváltott eseménysor, amelynek lefutása időben korlátozott. Jacobson szerint a krízisállapot lefutása hat-nyolc hét. Lezajlását többféleképpen szokták szakaszokra osztani.
A legegyszerűbb és legszemléletesebb Hirschowitz felosztása, amely szerint kiváltó hatásra (melynek ideje órákban mérhető) a megrettenés és a nyugtalanság szakasza következik (ez néhány napig tart), azt követi az alkalmazkodás időszaka (amely heteket vesz igénybe), s végül (néhány hónap alatt) helyreáll az egyensúly. Erikson nyomán általában megkülönböztetik a fejlődési, és akcidentális (esetleges) kríziseket. A fejlődési krízisek olyan, viszonylag hosszabb időszakok, amelyek során az élet más szakaszaihoz viszonyítva gyorsabban jelennek meg lényeges fejlődéssel törvényszerűen jelentkező változások (például serdülőkori válság).  Az esetleges kríziseket egy adott időpontban hirtelen megjelenő sajátos életesemény váltja ki (munkahely elvesztése, házastárs halála) Jacobson összekapcsolja a fejlődési, és esetleges krízis fogalmát. Megközelítésében a krízis „néhány hónaptól néhány évig tartó olyan időszak, amely alatt az egyén nagyobb valószínűséggel él át többszörös érzelmi fenyegetettséget, és amely alatt egyúttal sebezhető a krízisek kialakulására.” (Bakó, 2002) A válsághelyzet vagy krízis valamely korábbi egyensúly felborulását jelenti. Ez magában hordozza egy új egyensúlyi állapot elérésének a lehetőségét. De éppúgy tartalmazza a rendszer felbomlásának vagy korábbinál alacsonyabb szintű szervezettségen való egyensúlyba kerülésének eshetőségét is. A krízis kezdetekor a kiváltó tényezők alapján nem mondhatjuk meg előre, melyik változat fog megvalósulni. Az egyén szempontjából a krízis veszélyhelyzetet jelent, mert a személyiség egyensúlyát fenyegeti, kórosnak tekinthető reakciómódok alakulhatnak ki, szélsőséges esetben bekövetkezhet a személyiség felbomlása (pszichotikus reakció) vagy önpusztító megnyilvánulások jelentkezhetnek (öngyilkosság). A krízisben lévő embert a következők jellemzik általánosságban:
1. Figyelme elsősorban a problémára irányul
2. A válságban lévő személy furcsán kevert benyomást kelt, olyan emberét, aki a krízishelyzeten, annak magyarázatán, megoldásán tűnődik, ugyanakkor elgyötört, félelmek szorongások kínozzák.
3. Érzelmi reakcióit csak kismértékben képes kézben tartani, kontrollálni: rendkívül impulzív.
4. Mindennapi tevékenysége alacsony hatásfokú.
5. Az emberekhez fűződő kapcsolata megváltozik. Másokat annak függvényében ítél meg, hogy kap-e tőlük segítséget.
6. A válságban lévő embernek nincs önmagára vonatkozó jövőképe.
7. Sok mindent tud a problémáról, de ismereteit nem tudja rendszerezni, átgondolni.

Bábolnai Péter


Felhasznált irodalom:
Dr Bakó Tihamér Verem mélyén Könyv a krízisről Psycho Art Budapest 2002
Csiszér, N. –Füri A. (1985) Egy krízisintervenciós modell In:Kolozsi B., Münnich (szerk) TBZ. Bulletin 4. 41-79.o
Telkes J. (1984): A kríziskoncepció a családszemlélet és a kölcsönös segítségnyújtás elve a mentálhigiénében. Alkohológia, 2. 4-20. o


{jcomments on}

 

Szeptember harmadik napja nagyon sok család számára a változások, vagy éppen a megváltás szelét hozza el. Hogy ki hogyan is viszonyul ehhez a jeles dátumhoz azon múlik, hogy aktív részese-e még a most kezdődő tanévnek, vagy pusztán a nem minden esetben őszinte mosolyú nebulóját igyekszik betessékelni az iskolakapun.