Az autisták körében megfigyelhetők olyan viselkedéses megnyilvánulások is, amelyek ugyan nem jellemzőek egységesen mindannyiukra, de gyakran társulhatnak a fejlődési zavar tüneteihez, ezeket járulékos tüneteknek hívják. Ilyen lehet például az egyenetlen képességprofil, vagyis az egyes részterületeken mutatott teljesítmény erős ingadozást mutathat, előfordulhat, hogy például nyelvi téren rendkívül gyengék, de például a vizuális feladatokban kiugróan teljesítenek, vagyis az erőteljes fogyatékossággal szigetszerűen megőrzött képességek társulhatnak. Járulékos tünet lehet még az atipikus szenzoros érzékenység vagy akár az epilepszia is.

A fentebb felsorolt rendellenességekre sokféle magyarázat született. Egyes elméletek biológiai okokat tételeznek fel, vagyis születéskor fellépő komplikációkat, terhesség alatti vírusfertőzéseket, és a genetikát. Emellett a naiv tudatelmélet képviselői azt vallják, hogy az autizmus spektrumzavarával jellemezhető egyének nem képesek másoknak mentális állapotokat tulajdonítani. Ez utóbbi azt jelenti, ha az autista gyermek az apukája távollétében eldugja a mobiltelefonját, édesapja visszatérésekor nem elővételezi azt, hogy apja nem tudja, hogy a telefont hová tette. Az iróniát, a humort nem értik. Végül más elméletek a homlok lebeny zavarára utalnak.

Bábolnai Péter

Felhasznált irodalom:
Goodman R. Scott S. (2009) Gyermekpszichiátria Munkapéldány Kapocs Kiadó

Bábolnai Péter, családterapeuta válaszol

2014. április 15.

585

A szociális interakciók (érintkezés) zavara változatos tünetekben nyilvánulhat meg. A még fiatal autisztikus gyermek magányos, kevés vagy semmilyen érdeklődést nem mutat mások iránt, így a szemkontaktust sem veszi velük fel. Az autisztikus gyerekek több mint 50%-nál felnőttként kifejlődik a szociális érdeklődés, de a probléma fennmarad a szociális válaszkészség, kölcsönösség, és empátiára való képesség területén. Még az idősebb, jól funkcionáló autisztikus személyek körében is, limitált a közeli barátságok kialakításának képessége (érdeklődés, tevékenységek, és az érzelmek közös megosztásával), és ez a szociális károsodás egyik legérzékenyebb mutatója.

A kommunikáció károsodása egyaránt érinti, a megértést és kifejezést, mind a gesztusok, mind a beszélt nyelv területén. Már csecsemőkorban a gagyogás csökkent mértékű lehet, és az autisztikus emberek közel 30%-nál soha nem alakul ki hasznos beszéd. A többiek beszédfejlődése jellegzetesen megkésett, bár időről időre felbukkanhatnak képességek, mondatok, szavak normális időben, mielőtt újra elvesznének. A beszéd, ha kialakul tipikusan deviáns, és megkésett is egyben. Az előforduló rendellenességek, közé tartozik: echolalia (szavak, vagy mondatok azonnali, vagy késleltetett papagájszerű utánzása), névmások, ragok cseréje (például „te” az „ő” helyett) szavak vagy kifejezések sajátságos keverékének használata, kitalált szavak (neologizmák) és sablon mondatokra, kérdések repetitív (vissztérő) ismételgetésére való támaszkodás a beszédhasználatban. Az autisztikus emberek ahelyett, hogy kölcsönös kétirányú beszélgetést folytatnának valakikkel, inkább arra használják beszédet, hogy kérjenek, követeljenek valamit másoktól. Az is előfordul még, hogy esetlegesen hosszan beszélnek szenvedélyükről, miközben a hallgató fél, már régen elveszítette a beszélgetés fonalát, és teszik ezt sokszor furcsa, kántáló, vagy épp ellenkezőleg lassú monoton intonációval.

A repetitív (visszatérő) érdeklődési kör jellemzőihez tartozik a változásokkal szembeni ellenállás (például ha a bútorok átrendezése dührohamot vált ki), ragaszkodás a rutinokhoz és rituálékhoz (repdesés, forgás, vagy más sztereotípiák), rendszerező játék, ragaszkodás szokatlan tárgyakhoz (például szemeteshez), szokatlan vonzódás a világ dolgaihoz (például zipzárhoz), és szűk körű témákkal (menetrendekkel) való foglalkozás.

Bábolnai Péter

Bábolnai Péter, családterapeuta válaszol

2014. április 15.

628

Sok szülő félelme, hogy a gyermeke apró furcsasága mögött valami komoly kórkép húzódhat meg. A pedagógusok is hajlamosak a kissé visszahúzódóbb, egy-két furcsasággal jellemezhető gyerekeket autista gyanúval címkézni. A most következő sorokban szeretném az autista  gyermekek jellemzőjét körbejárni, ugyanakkor azt is világossá tenni, hogy ezzel a betegséggel, - bár ahogy majd olvasható, ez esetben helyesebb a fejlődési zavar megnevezés- egyáltalán nem olyan fatális együtt élni, mint azt sokan gondolják. Fontos felismerni a károsodás mértékét, valamint a fejlesztés miharabbi elkezdését.

„A gyermekkori autizmus, amit „infantilis autizmusként”, vagy egyszerűen csak „autizmusként” is szoktak említeni, a legjobban ismert és kutatott tagja a fejlődési zavarok egy csoportjának, melyet változóan autizmus spektrum zavaroknak, vagy pervazív fejlődési zavaroknak nevezünk. A csoport többi korképét a kevésbé kifejezett változatoknak tarthatjuk, melyek megfelelnek a gyermekkori autizmus néhány, de nem az összes diagnosztikus kritériumának. Innen származik az autizmus-spektrum gondolata, ahol a spektrum egyik végén a „klasszikus” autizmus áll, a másik végén, pedig a normális tartományba tartozó gyermekek. Bár az autizmus spektrumzavarok mindig gyermekkorban kezdődnek, gyakran a felnőtt korban is fennmaradnak” (R. Goodman S. Scott, 2009). Az autizmus sajátos humán neurokognitív fejlődési zavarnak tekinthető, ahol az idegrendszer, az esetek nagy részében már a méhen belüli fejlődés során a tipikustól elváló, atipikus fejlődési pályája eredményeképpen atipikus központi szerveződés, sajátos kognitív (gondolkodási) képességmintázat, s ennek eredményeképpen bizonyos területeken atipikus viselkedésmintázatok alakulnak ki. Habár idegrendszeri fejlődési zavarról van szó, az autizmus viselkedéses jegyek alapján diagnosztizálható. Ezek a szociális funkciók, és kommunikáció károsodása, illetve szűk körű, repetitív (visszatérő) tevékenységek, és érdeklődési kör. A viselkedésszervezésnek, a reciprok (kölcsönös) társas érintkezés, és a viselkedésszervezés eme zavarát Wing- féle triásznak is nevezik.

Bábolnai Péter

Bábolnai Péter, családterapeuta válaszol

2014. április 15.

507

Számos betegségünk pszichoszomatikus (asztma, allergia, anorexia, 1. típusú cukorbetegség), azaz kialakulásának okai pszichés okokra is visszavezethető. Gyökerük pedig sok esetben a családi működésmódban kereshetők.

A jól működő családokat úgy foghatjuk fel, mint egy bonyolult rendszert, amelyek alrendszerekre tagozódnak, és az egyes alrendszerek, és az azt alkotó tagok között egyszerre van meg a megfelelő szerepmegosztás, és határ. Azokban a családokban, ahol a gyermek pszichoszomatikus megbetegedéssel küzd, érdekes mintázatokra lehetünk figyelmesek.

Általában az egyes alrendszerek (szülő, gyerek) közt nincsenek határok. Családtagok, szinte mindent tudnak mindenkiről. Sok esetben ez a fizikai élettérben is megjelenik a gyermeknek, és a szülőnek nincs ajtó a szobáján, vagy éppen nem használják azt, mindig nyitva van. Ez az egymásba folyás aztán a kommunikációs formákban is tetten érhető: beleszólnak egymás kapcsolatrendszerébe, egymás helyett beszélnek, mert feltételezik, hogy pontosan tisztában vannak azzal, hogy a másik mit gondol. Alapvetően sehová sem vezető vitáik vannak, annak köszönhetően, hogy ha már éppen eredményre is jutnának egy vitás kérdésben, általában valamelyik családtag egy újabb kérdéssel ismét feléleszti a vitát.

A szülői kommunikáció a gyerekek felé ellentmondásos, sok esetben egy adott szülő önmagának is ellentmond egy adott helyzetben, de a két szülő kommunikációs mintázatait vizsgálva, egymáshoz képest az eltérés még szembetűnőbb. Gyakori jelenet ezekben a családokban, ha szülő és gyermek közt konfliktus támad, mert esetleg a kamaszodó gyermek próbál lázadni, melyre az ember fejlődése során pont a kamaszkor van hitelesítve, anya vagy apa megigazítja a haját, vagy ad rá egy sálat, így visszanyomva a lázadót az esetlen gyerek szerepbe. Ez aztán odáig vezet a testképzavarosok, anorexiás, bulimiás betegeknél, hogy ez ellen a mindent elsöprő szeretet ellen nem tud lázadni máshogy, csak a testével (bár mint a fentebbi példában láttuk az is valamennyire köztulajdon), hiszen ez az egyetlen terület, mely felett totális kontrollt gyakorolhat.

Összefoglalva alapvetően a pszichoszomatikus családok konfliktuskerülők, ami mögött a teljes egymásba fonódás, emocionális összefonódás áll, ha ki is alakulnak nézetkülönbségek, azok látszatkonfliktusok, ami nem hat a status quora, a család működésére, alrendszereinek differenciálódására. A családi konzultációk során ezeknek a láthatatlan, rutinból jövő kommunikációs formáknak a feltárására, felismerésére, és tudatosítására törekszünk, cél egymás határainak megtartása, illetve önállóságának elfogadása, és nem elhanyagolhatóan a pszichoszomatikus tünet megszüntetése.

Bábolnai Péter

Bábolnai Péter, családterapeuta válaszol

2014. április 15.

534