Human-Net Alapítvány

4400 Nyíregyháza, Semmelweis u. 24.

+36306339200

Lépjen kapcsolatba velünk

Szeptember első napjai még a rutinos iskolások számára is izgalmasak, de azoknak a kicsiknek, akik most kezdik az első osztályt, akár ijesztőek is lehetnek.

A szülők feladata ebben az időszakban megtöbbszöröződik, és kulcsfontosságúvá válik a gyermek jó kezdéséhez az általuk tanúsított felelős magatartás. Kellő felkészüléssel, odafigyeléssel nagyban megkönnyíthetik gyermekeik első heteit, bár ők is tele vannak félelemmel, szorongással, hogyan fog gyermekük beilleszkedni az új környezetbe.


(forrás: kangaegyesulet.hu )

 

Ne felejtsük el, hogy első osztályba az óvodás gyerekünk megy. Neki az iskoláról alkotott képe nagyrészt annyi, amit a szülei osztanak meg vele és az a néhány óvodáskori élmény, amikor beléphetett az iskola kapuján akár beiratkozás, vagy nyílt óra látogatásra. Hogy ekkor milyen képet alakított ki a tanár néniről, a tanulásról, a diákéletről nagyban attól függ, hogy a szülő hogyan reagálta le a közös tapasztalatokat, milyen élményeket osztott meg gyermekével saját diákéletével kapcsolatban, és mennyire tudta oldani óvodás gyermeke szorongását az új helyzetben.
Ha ez korábban zökkenőmentesen ment, akkor most sem kell másképp tennie, mint alkalmazni a tavalyi felelős szülő magatartást gyermeke irányába. Nagy figyelmet kell szentelni a rákészülés szakaszában gyermekünk érzelmi világára. Ne hagyjunk kérdőjeleket bennük, hanem válaszoljuk meg, akár számunkra egyértelműnek tűnő kérdéseit is, ami neki még idegen, ezt sose feledjük közbe. Vezessük be őt, ne csak évnyitón a kapun, hanem a nyár utolsó napjaiban hangolódjon rá az egész család az iskolakezdésre. Kell, hogy érezze a gyerek nincs egyedül, az új élethelyzete a családjának is fontos, ha lehet, ne a szorongásainkat lássa gyermekünk, ami minket szülőket foglalkoztat, hanem igyekezzünk az Ő szorongásait oldani, bátorítani, a vágyat felkelteni a következő izgalmas napok megéléséhez.


(forrás: ovoda.info.hu )

A zökkenőmentes iskolakezdés bizalmon alapuló szülő – gyerek kapcsolatot feltételez, felelős szülő magatartást és következetes nevelést kíván. Így a gyerek fel tud készülni az új helyzetre, tudja mi vár rá és mit várnak el a szülei tőle iskolásként. Lássuk be felnőttként sem egyszerű egy munkahelyváltás, vagy egy teljes környezetváltozás, így ne várjuk el gyermekünktől sem azt, ami még talán nekünk sem menne.

(forrás: www.infocegled.hu)

Ne feledjük, nemcsak gyermekünk életében következik be az első nap az iskolába, hanem a többi kis nebuló is első napját fogja tölteni. Nem rutinos diákok közé kerül gyermekünk a suliba, hanem mindenki kezdő szintről indul.

Ennek az álláspontnak a tudatosítása nem utolsó szempont a szülő életében sem, mert talán ez oldhatja azt a szorongásunkat, ami minden szülő fejében megfogalmazódik iskolakezdéskor: Vajon hogyan fog alkalmazkodni az új környezethez? Helyt tud-e majd állni az iskolába? Lesznek-e problémái a tanulással? Be tud - e illeszkedni a tanító nénik által irányított világba, és diáktársai közé?

Maczkó Mónika
mentálhigiénés tanácsadó