Egy nő szívéhez a szavakon, tetteken keresztül vezet az út! Ha elmulasztotta felköszönteni a szeretett személyeket az elmúlt héten, akkor engedje meg, hogy néhány gondolattal kisegítsem Önt, kedves FÉRFI!

De mielőtt, itt minden HÖLGY bezárná a cikket, engedjék meg, hogy egy személyes élményemet megosszam Önökkel. Az elmúlt héten alkalmam nyílt egy férfi munkáját segíteni abban, hogy örömet, mosolyt varázsoljunk a környezetében élő nők arcára. Legalább akkora élmény volt ez nekem, aki az „adni” – ban közreműködhettem, mint azoknak, akik kaphatták.

Ha úgy érzi nőként, sokkal több figyelmet is kaphatna férfitársaitól, tegyen érte, adjon, és nem marad viszonzatlanul!

Ha úgy érzi, kevés tiszteletet, megbecsülést kap nőként, akkor segítse férfitársait, és fejezze ki mi az, amire egy nő igazán vágyik!

Jómagam mikor nőként írtam a nőkhöz a köszöntő szavakat, akkor ébredtem rá, milyen okos megrendelés is volt ez egy férfitól, hiszen ki tudná jobban, mire vágyik egy nő, mint maga a NŐ!

Ha képes egy ember észrevenni a korlátait, akkor azokon felül tud kerekedni, akár azzal, hogy segítséget kér másoktól, és így kompenzálja a hiányosságait. Egy szó, mint száz, akár nőként, akár férfiként olvassa gondolataimat, higgye el, Ön is kell ahhoz, hogy ünneppé tudja varázsolni az ünnepnapokat, Ön is kell ahhoz, hogy szívéhez szóló ajándékot, figyelmességet, kedves szavakat kaphasson. De ahhoz is Ön kell, hogy felismerje hiányosságait, és a másik igényeit, és megtalálja a hozzá vezető utat.

Kedves Olvasó! Ha egyet tud érteni velem, akkor kívánom, legyen a tavaszi napsütés ok, az Ön mosolyára, legyen a következő ünnepnap sokkal inkább az Öné, mint az előző volt, tegyen a saját boldogságáért eleget. Ha mástól várja a megoldást, nem biztos, hogy neki sikerülni, fog megoldani, ami Önnek sem megy. De ha felismeri Ön, hogy mire vágyik, és ki is tudja fejezni azt elsősorban saját maga felé, akkor képes lesz másokkal is megláttatni, így együtt könnyebb lesz az örömszerzés bármelyik módja egymás irányába.

Ha nem volt szép a Nőnapja, varázsoljon egy szép férfinapot szeretteinek. Nem azért. hogy legyen mit számon kérnie, hogy ilyet Ön nem kapott, hanem, hogy együtt tudjanak ünnepelni, együtt mosolyogjanak, és szebb legyen az életük.

Rajtunk múlik! Hajrá, előre!

Néhány kedves költői gondolat utólag a hölgyeknek, mert azt kívánom, Önöknek, hogy legyen minden nap nőnap, és minden nap férfinap az életükbe!

„Mi a nő nekünk? Az egész világ maga, a szüntelen változás,
Az anya, akinek testén át e világba léptünk, az első és végtelen önfeláldozás.
Ő őrzi első lépteink, törli le könnyeink, testéből etet, szeretetéből nevel,
Mindig megbocsát, ha kell, és soha nem enged el, ő a fény, a meleg és minden, ami jó,
semmihez sem fogható és semmivel sem pótolható.”

„Máray Sándor: Köszönet a nőknek.

Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki a feleségem voltál. És neked, te  
harmadik, tizedik, ezredik, aki adtál egy mosolyt, gyöngédséget, egy meleg pillantást,    
az utcán, elmenőben, vigasztaltál, mikor magányos voltam, elringattál, mikor a    
haláltól féltem. Köszönet neked, mert szőke voltál. És neked, mert fehér voltál. És    
neked, mert a kezed szép volt. És neked, mert ostoba és jó voltál. És neked, mert okos    
és jókedvű voltál. És neked, mert türelmes és nagylelkű voltál. És neked, mert    
betakartad hajaddal arcomat, mikor megbuktam és rejtőzni akartam a világ elől, s    
neked, mert tested meleget adott testemnek, mikor fáztam az élet magányában. És    
neked, mert gyermeket szültél nekem. És neked, mert lefogod majd puha ujjakkal a    
szemem. És neked, mert kenyeret és bort adtál, mikor éhes és szomjas voltam. És    
neked, mert testedből a gyönyör sugárzott. És köszönet neked, mert jó voltál, mint az    
állatok. És neked, mert testednek olyan illata volt, mint a földnek az élet elején.

Köszönet a nőknek, köszönet.”

Kedves Hölgyek!

Hogyan szólna ez a vers, ha a férfiakról akarnánk elmondani mindazt, amit nekünk jelentenek?

Kedves Urak!

Önök milyen szavakat várnának nőtársainktól egy Máray - féle köszönet megfogalmazásaként?

Segítsük ki egymást!

Az önkifejezés egyik eszköze, ha azt már meg tudja fogalmazni, én mire vágyok! Higgye el, ez után menni fog az is, hogy ráérezzünk, mire vágyik a másik fél!

Maczkó Mónika

mentálhigiénés tanácsadó

Maczkó Mónika, mentálhigiénés tanácsadó válaszol

2014. március 13.

561

Az utóbbi időkben látszólag egyre értékesebbnek, az élet egyik legnagyobb kincsének tartjuk a szabadságot. Így aztán mindenki vívja a maga szabadság harcát ezért a becses trófeáért.
Az előző cikkemből is kiderül, maga a fájdalom, a szenvedés is egy jelzés tőlünk magunknak nem ez az út, amit nekünk szántak :), változtatnunk kell! Ha eljutunk eddig a gondolatig, meg fog fogalmazódni bennünk hogyan is érhetjük el szenvedés helyett a megbékélést, vajon mi a mi igazi utunk a jelen életünkben.
Mindenki szabad akar lenni, de csak kevesen tudják, hogy a szabadság olyan mértékben válik valóssá, amilyen mértékben önmagunk élni tudunk vele...
Nem tudsz szabadabb lenni, mint a másik ember, a szabadság vagy mindenkié, vagy még senkié, mert aki szabadabb a másiknál, az még szintén lehet rabja önmagának, hisz ez nagyobb érték, annál, mint, hogy másokhoz viszonyíthassuk.

Mit adhat mindez nekünk?

Miért küzdünk érte, vagy vágyjuk megélni?

Mert általa önmagunk lehetünk, kikerülhetünk a mások általi függésből. Bár úgysem lehetünk szabadok, ha másokat uralunk, csak azért, hogy önmagunkat szabadnak higgyünk.
Ma felértékelődött az egyéni szabadság! A szabadságharcosok a XXI. században a lelki békét keresik. Amit csak úgy találhat meg az ember, ha a csillagjai is jól, érte, állnak. Nemcsak az égi csillagokra gondolok, hanem mindazokra az apró fényekre, amelyeket magunknak teremthetünk meg földi életünkbe, és ezen fényességek által, megvilágosodhatunk és letehetjük saját béklyóinkat, amelyeket magunknak építettünk, vagy a múltban hagytuk, hogy körénk építsék azokat.
Tehát ahhoz, hogy szabadok legyünk, ki kell szabadítanunk saját magunkat a vastag falú várbörtönből, meg kell küzdeni a saját katonáinknak az elénk álló ellenséges hadsereg sok – sok katonájával, ami olykor még nem is tűnik ellenségesnek, hogy megnehezítse küzdelmünket. De mögé kell látnunk nem értünk való, letérít utunkról, nem a mi életünket, csak önmaga céljait szolgálja. El kell engednünk minden múltunkban épített láncokkal erősített terhet, aminek lepakolása nem megy ám egyik napról a másikra. Egyesével kell szembenézni vele, és erőt gyűjteni ahhoz, hogy tiszta lélekkel szakítani legyünk képesek a láncainkat.
Senki sem mondta, hogy könnyű elérni a szabadságot, de hogy értünk való, azt nem vitatja még az sem, akinek még nem is célja tenni érte, esetleg csak álmodozik olykor róla.
Ha a szabadságharcosokra, a tényleges csatákra gondolunk, akár a nagy Amerika vagy kis hazánk küzdelmeire, is látható nem könnyű feladat még közösen sem, ahol erősítheti egymást a közös akarat, és a közös cselekvés.
Egyéni harcunknál is meg kell találni a szövetségeseket a küzdelmünkhöz, mert nem magányos harc ez, amiről beszélek, :) írok.
-    Ott áll mellettünk a cél, amit kitűztünk magunk elé, az álmunk, ami általunk a megvalósításra vár.
-    Ott vannak korábbi sikereink, amik erőt adnak az új feladatban is a megküzdéshez, sőt még a kudarcaink is, amikből láthatjuk, hogy nem kell most csinálni, hisz mára tanulhattunk belőle, azért éltük meg korábban őket.
-    És akkor még nem is beszéltem az érzelmeinkről, a vágyainkról, amik alapesetben a jó irányba viszik életünket, ha hagyjuk, bízunk bennük, és nem akarjuk ésszel elrontani azt az utat, ami felé ők maguk hívnak bennünket. 
-    Ezek a szövetségesek, mind bennünk élnek, otthont adhatunk nekik szívünkben, és felkészülhetünk együtt az előttünk álló csatákra.
Mert azt senki sem mondta, hogy csaták nélkül lehet háborút nyerni, még akkor sem, ha éppen önmagunkkal, vagy mások által ránk pakolt terhekkel, akadályokkal kell is megküzdenünk a saját szabadságunkért.
És ott vannak a teremtő erők, amik szintén értünk dolgoznak, ha észrevesszük és mi magunk éppen nem magunk ellen dolgozunk egóból, „majd én tudom!” címszó alatt. Az alázat, az életünk irányába is hatalmas erő tud lenni és a JÓ oldalt szolgálja.
-    Gondoljunk csak Jézus történetére, vajon Őt nem próbálta megkísérteni a sátán? És vajon hogy állta ki a próbát?
-    A hétfejű sárkánnyal a mesébe, vajon könnyű megküzdenie a hősnek? Talán mi is a sárkányunk fejeinek levagdosására készülünk, amikor szabadságunkért küzdünk?
-    És ha a művészet terén keresünk szövetségeseket magunknak, akkor ebből a versből is sokat meríthetünk az útra! (Heltai Jenő: Szabadság)

Jó szelet kívánok szabadságharcos!
Lesznek viharok, de ha tudod, mielőtt elindulsz, nem fog váratlanul érni.

Maczkó Mónika
mentálhigiénés tanácsadó

Maczkó Mónika, mentálhigiénés tanácsadó válaszol

2013. november 12.

543

Tudd meg: szabad csak az, akit
Szó nem butít, fény nem vakít,
Se rang, se kincs nem veszteget meg,
Az, aki nyíltan gyűlölhet, szerethet,
A látszatot lenézi, meg nem óvja,
Nincs letagadni, titkolni valója.

Tudd meg: szabad csak az, kinek
Ajkát hazugság nem fertőzi meg,
Aki üres jelszókat nem visít,
Nem áltat, nem igér, nem hamisít.
Nem alkuszik meg, hű becsületéhez,
Bátran kimondja, mit gondol, mit érez.
Nem nézi azt, hogy tetszetős-e,
Sem azt, kinek ki volt, és volt-e őse,
Nem bámul görnyedőn a kutyabőrre
S embernek nézi azt is, aki pőre.

Tudd meg: szabad csak az, aki
Ha neve nincs is, mégis valaki,
Vagy forró, vagy hideg, de sose langyos,
Tüzet fölöslegesen nem harangoz,
Van mindene, ha nincs is semmije,
Mert nem szorul rá soha senkire.
Nem áll szemébe húzott vaskalappal,
Mindég kevélyen szembenéz a Nappal,
Vállalja azt, amit jó társa vállal,
És győzi szívvel, győzi vállal.
Helyét megállja mindég, mindenütt,
Többször cirógat, mint ahányszor üt,
De megmutatja olykor, hogy van ökle...
Szabad akar maradni mindörökre.

Szabadság! Ezt a megszentelt nevet
Könnyelműen, ingyen ajkadra ne vedd!
Tudd meg: szabad csak az, aki
Oly áhítattal mondja ki,
Mint istenének szent nevét a jó pap.
Szabad csak az, kit nem rettent a holnap.
Ínség, veszély, kín meg nem tántorít
És lelki béklyó többé nem szorít.
Hiába őrzi porkoláb s lakat,
Az sose rab, ki lélekben szabad.
Az akkor is, ha koldus, nincstelen,
Gazdag, hatalmas, mert bilincstelen.
Ez nem ajándék. Ingyen ezt nem adják,
Hol áldozat nincs, nincs szabadság.
Ott van csupán, ahol szavát megértve
Meghalni tudnak s élni mernek érte.

De nem azért dúlt érte harc,
Hogy azt csináld, amit akarsz,
S mindazt, miért más robotolt,
Magad javára letarold,
Mert szabadabb szeretnél lenni másnál.
A szabadság nem perzsavásár.
Nem a te árud. Milliók kincse az,
Mint a reménység, napsugár, tavasz,
Mint a virág, mely dús kelyhét kitárva
Ráönti illatát a szomjazó világra,
Hogy abból jótestvéri jusson
Minden szegénynek ugyanannyi jusson.
Míg több jut egynek, másnak kevesebb,
Nincs még szabadság, éget még a seb.
Amíg te is csak másnál szabadabb vagy,
Te sem vagy még szabad, te is csak...
Gyáva rab vagy.

1945. május 1.

Kapcsolódó cikk: Szabadnak lenni!

Maczkó Mónika, mentálhigiénés tanácsadó válaszol

2013. november 12.

853

„Akik könnyel vetnek, ujjongással aratnak.”
– Zsoltárok 126:6

A fájdalom és a szenvedés lehetővé teszik, hogy átgondoljuk a jelenlegi életszemléletünket, és alakítsunk azon. Mondhatnánk úgy is, hogy nem más, mint egy lehetőség.
Bár, ahhoz hogy idáig eljussunk, és ezzel a kijelentéssel egyetértsünk, végig kell mennünk az élet adta akadálypályán, hisz amikor fájdalmat élünk meg, vagy abból adódóan szenvedünk, még tehetetlen szemlélője vagyunk a folyamatnak, amiből nem látjuk a kiutat.

Nem mindegy hogyan jövünk ki belőle. Újjászületünk általa, vagy megadjuk magunkat, és megrekedünk valamelyik stádiumában, még a pozitív végkimenetele előtt.
Nem könnyű értünk valóvá fordítani a szenvedésünk kimenetelét, de nem lehetetlen!, leginkább mi magunk, az önmagunkkal való szembenézés, önvizsgálat, önértékelés, és önismeret szükséges hozzá.

Akár úgy is meghatározhatnánk, hogy a fájdalom, és a szenvedés a fejlődésünk egyik alapja.
Bár amikor jól mennek a dolgaink, természetesnek vesszük az életet, de amikor egy trauma előhozza az élet nehézségeit, azt sok esetben nem tartjuk természetesnek.
Az igazi kérdés tehát, amit fel kell tennünk, nem az, hogy miért érzünk néha ilyen éles fájdalmat, és miért szenvedünk még mindig, hanem az, hogy milyen tanulságot kell leszűrnünk önmagunk fejlődése érdekében belőle.

„Az, aki szerint az élet az „itt és most”-ra, a testi létre korlátozódik, szükségképpen fél mindentől, ami támadja és sérti ezt a létezést. Aki viszont az anyagi mellett a spirituális valóság nagyobb és teljesebb képét is látja, annak a fájdalom csak egy tényező a sok közül.

Míg a fájdalom – akár fizikai, akár érzelmi, akár spirituális jellegű – átmeneti jelenség, maga az élet örök, és igazából azok a cselekedeteink számítanak, amelyek hosszú távon hatnak. Éppen ezért a szenvedésünkből keletkező pozitív energiát kell keresnünk. Mint az a pár csepp drága olaj, amit csak úgy nyerhetünk, ha összezúzzuk az olajbogyót, úgy vezethet minket a fájdalom létünk jelentőségének újragondolására, és hogy többet szenteljünk magunkból a spirituális fejlődésnek.”

Vagyis legyen az olajbogyónk, eddigi életfelfogásunk,  - amihez ragaszkodunk, amit oly nehezen engedünk, - amit össze kell zúzzunk, ahhoz, hogy többként álljunk fel a fájdalom után?
A visszaút, életünk egy korábbi stádiumába, nem a megoldása a szenvedésből való felállásnak, csak a fenntartása annak, stagnálás egy megoldatlan élethelyzetbe, amiből már egyszer eljuthattunk a kivezető út kapujához. A fejlődést magasabb, még nem ismert helyzetbe kell megtaláljuk ahhoz, hogy megszüntetni legyünk képesek a fájdalomból és eddigi önmagunkból eredő szenvedést.

( „Jobb a békesség.”  - De kinek a békessége?
„Torkig vagyok az életemmel!” – Miért nem teszel másképp?
..., és sorolhatnánk azokat az életszlogeneket, amik nap – mint nap elhagyják a szánkat. )

Több szempontból is segítséget, alternatívát kívánok nyújtani a továbbiakban a fájdalom és szenvedés létének értelmezésére, éppen azért, hogy ki – ki megtalálja benne a saját válaszait vagy azok mentén feltehesse saját életére nézve kérdéseit, elsősorban Önmagának!

forrás: http://alelekhangja.blogspot.hu

A kudarc az, amivel Isten a tudtunkra adja:
"Ne haragudj, de most rossz irányba mész!"
Oprah Winfrey

„Maga a puszta fájdalom gyakran csupán egy jelzés arra, hogy valamivel baj van. Valami mélyebb tényezőnek a szimptómája, amely esetleg nem fedezhető fel egykönnyen, és a megtalálása érdekében szigorúbb szemmel kell nézni az életet.

Aki materialista életvitelt folytat, az tévesen értelmezi a fájdalmat, mivel a materializmus a jellegénél fogva átmeneti, és számtalan különálló pillanatra tördelt jelenség. Amikor fájdalmat érzünk, csak arra figyelünk, és semmi mást nem érzékelünk. Előfordulhat, hogy valaki összeveti fájdalmát az előző nap boldog percével, és esetleg arra a megállapításra jut, hogy nem érdemes élni. Aki túllát ezen az egydimenziós életen, az adott pillanaton, az rájön, hogy nemcsak teste van, hanem testből és lélekből van összegyúrva, és hogy az életének sokkal magasabb célja van, a fájdalmának pedig sokkal mélyebb jelentősége.

Első pillantásra úgy gondolná az ember, hogy az életben az a célunk, hogy a materiális kényelmen keresztül a boldogságot hajszoljuk. Előbb-utóbb rájövünk azonban, hogy ez csak egy sekélyes és jelentéktelen cél. Az élet valódi célja az, hogy megpróbáljuk jobbá tenni ezt az anyagi világot.

Az élet a kihívás szinonimája, a kihívás pedig a jóra és a rosszra való képesség, illetve az, hogy e kettő között választani tudunk. Az átmeneti elbukás lehetősége nélkül az életben nem lenne függetlenség, következésképp az életnek nem lenne jelentősége.

A fájdalom és a szenvedés ennek a függetlenségnek, illetve a test és lélek kettősségének a következménye. Azzal, hogy az egydimenziós anyagi létről átállunk a kétdimenziós spirituális létre, harmóniát teremtünk test és lélek között, és képesek leszünk a fájdalmunkat tanulságos tapasztalattá és pozitív energiává alakítani.

Az életszemlélet kiigazításához komoly eltökéltség kell, és nem könnyű ilyen elhatározásra jutni. Fegyelem, tanulás, imádkozás és jó tettek kellenek hozzá; mindez azt jelenti, hogy egy magasabb értékrendnek megfelelően kell megszerveznünk az életünket.

De akárhogy is: ez az egyetlen érdemleges reagálás a fájdalomra – és talán még ez sem oszlatja el a fájdalmat, ami csupán a rövid távú tünete annak a hosszú távú oknak, amit most megpróbálunk megszüntetni.
A fájdalomra nincs valódi magyarázat.

Mi csupán egyetlen módon érthetjük meg, mi is a fájdalom és a szenvedés: úgy, hogy felismerjük, hogy a világ alapjában véve jó, és a fájdalom és a szenvedés valamilyen módon része egy nagyobb jónak. Ez nem azt jelenti, hogy maga a fájdalom jó, sem azt, hogy békésen bele kell törődnünk. Sőt: a lehető legteljesebb mértékben ki kell fejeznünk a fájdalmunkat, és minden rendelkezésünkre álló módon meg kell próbálnunk enyhíteni a magunk és a mások szenvedését.

Ugyanakkor tudomásul kell vennünk, hogy a fájdalom és a szenvedés hozzátartozik az élet misztikumához, része egy olyan, nagyobb képnek, amelyet az emberi szem sokszor nem fog át azonnal, de amely idővel láthatóvá válhat.

Ahogy a bölcsek mondták: „Amit az Örökkévaló tesz, azt mind a lehető legjobb érdekében teszi.” Ez természetesen semmiképp sem igazolja, hogy bárki is fájdalmat okozhatna másoknak, és hogy büntethetné őket: senkinek sincs joga az Örökkévaló szerepében tetszelegni.
Nekünk az a kötelességünk, hogy fedezzük fel, hogyan lehet a fájdalom – álöltözékben érkezett áldás; hogyan gyűrhetjük le a fájdalmat, és miként állíthatjuk helyre test és lélek harmóniáját. „ ( zsido.com)

Gondoljuk végig, mennyi küszködés előz meg minden kreatív alkotást, vagy, hogy milyen erős fájdalmakat él át szülés közben a nő. Nem számít, mekkora az akkor érzett fájdalom, hisz végső soron minden fájdalom felszívódik az általa keletkezett jóban. Ha ebből a megközelítésben próbáljuk értelmezni más, élet adta szenvedésünket is, akkor elérhetünk arra a szintre, amiért ki tudjuk mondani: megérte!

folytatom…

Maczkó Mónika
mentálhigiénés tanácsadó

Maczkó Mónika, mentálhigiénés tanácsadó válaszol

2013. október 28.

779